#első

Ha most nem kezdem el, akkor senki sem fogja helyettem megtenni az első lépést…” És egyéb ehhez hasonló gondolatok járnak már sokadik hete a fejemben… Hogy miről is fog szólni, azt sosem tudtam. Csak egyet tudtam, hogy nem állok be a divatblogok sorába, mert az nem az én világom. Aztán feltettem magamnak a kérdést: mit is szeretek csinálni az életben? Utazni és enni… és önfeledten vidámnak lenni.

Lassan 2 éve, hogy kissé megváltoztak az étkezési szokásaim, ugyanis kiderült: gluténérzékeny vagyok. Igen, ez a lisztérzékenység… nem tej, nem tejpor, hanem liszt. Sokszor szembesültem azzal a 2 éve alatt, hogy ez a betegség nem túl mókás, főleg ha utazásról van szó. Akár táborozóként, akár turistaként, akár egyszerű egyetemistaként sem könnyű. Idén először Olaszországban éreztem azt, hogy mégsem veszett el minden gluténmentes étterembe vetett reményem. Az igazi mennyországban érezhettem magam (erről majd később részletesebben)… Ezért aztán innen jött az ihlet, hogy kéne egy blog. Egy blog – minden olyan utazni vágyó embernek, aki akár érzékeny, akár nem – olyan helyekről, úti célokról, ahol jártam; olyan éttermekről, streetfood étkezdékről, ahol megkóstoltam már isteni gluténmentes ételeket, italokat; akár Magyarországon, akár külföldön.

Remélem, kedves mindenki, aki olvassa ezt a bejegyzést, hogy tudtok majd csemegézni, ötleteket meríteni mind abból, amit összegyűjtök nektek, hogy hasznos tanácsokkal és ideális helyszínekkel foglak benneteket elárasztani,s ti is pont annyi örömötöket lelitek benne, mint ahogy én is.

Nos, ez is megvan, életem legelső blogbejegyzése. Íme.

Dóri

(kép forrása: pinterest.com)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s